You are here

Sajtos pite

Az Ikeából gyűjtötte be Ági a receptkártyáját, és már egy ideje kikészítettük, hogy kipróbáljuk vacsorára. Ákossal fogtunk neki a sütésnek, és már az első hozzávalónál fennakadtunk: 3 dkg lisztet írt 140 g vajhoz. Ákos rákeresett az inteneten, meg is találta beszkennelt változatban, de szerencsére valami frissebbet: itt 3 dl (!) liszt szerepelt. Ezzel már egész csinos tésztát sikerült gyúrnunk, így aztán abban maradtunk, hogy ez a jó változat. Szóval: 140 g vajat összekeverünk 3 dl liszttel. 3 evőkanál vizet adunk hozzá, és kemény tésztává gyúrjuk. Fél órát pihentetjük a hűtőben. Utána kicsit nagyobbra nyújtjuk, mint a fehér kerek porcolán pitesütőedény, és szépen belelapítjuk, úgy, hogy a szélein kívülről visszahajtjuk. Villával alapsan megszurkáljuk, mert sütés közben gőz keletkezik, és enélkül felhólyagzik. 15-20 percig sütjük 175 fokon. Közben elkészítjük a sajtos tölteléket: kb 20 dkg érett sajtot elmorzsulunk, összekeverjük 4 egész tojással, másfél dl tejszínnel, egy maréknyi snidlinggel, megsózzuk, borsozzuk (kapor is kellett volna bele, de kihagytuk). A félig sült tésztára öntjük, és még 25-30 percig sütjük. Nagyon finom vacsora lett belőle.

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer