Peti szerint ez egy bulizós étel, nagy társaságban lenne jó vacsora. Nem volt rossz, ízlett mindenkinek, de azért nem ez a kedvencem.

Sejtettem, hogy a család két legfiatalabb tagja rá sem fog nézni erre az ételre, ezért nekik külön készültem.

Vagyis avokádókrém. Másfél éve egy vendégségben találkoztam vele, és rögtön a receptje után érdeklődtem- „Á, megtalálod az interneten.” Meg is találtam ezerféle változatban, már egy párat kipróbáltam (azóta van vagy egy erdőnyi avokádónövény otthon különböző méretekben), és bár a lányok bőszen bólogattak, hogy nagyon jó, nekem valahogy sehogysem emlékeztetett egyik variáció sem arra a bizonyosra. Mígnem felfedeztem az egyik Stahl könyvemben, hogy álnéven, de ott lapul az avokádókrém!

Kínai ízvilág, kicsit édes mártással, de nagyon egyszerű és nagyon jóízű. A receptben szereplő pulyka helyett megint csirkét használtunk, és kihagytuk a szardellapasztát a mártásból, részben mert hiába mentem két kört az Intersparban, nem találtam, másrészt mert egyébként sem volt túl sok bizodalmam hozzá.

Soha nem jutott volna eszembe, hogy harcsát főzzek, ha szép lassan nem szokom rá a munkahelyi ebédlőben. Szálkamentes, nincs halíze, és nagyon puha. A karácsonyi halvásárláskor vettem észre a halaspulton, és hoztam is belőle két szép szeletet. Rövid dondolkodás után a konzervatív harcsapaprikás mellett dönöttem, és milyen jól tettem! Annyira finomra sikerült, hogy szinte nem tudtam abbahagyni az evést. Csak Anna mondta rá - nem meglepő módon – hogy fúj, persze csupa előítéletből.

Kislánykoromban volt a nagymamámnak egy régi-régi receptesfüzete, tele Váncza süteményekkel. Már a külleme is egészen különleges volt, csupa gyönyörű süteményrajz, régies betűk, megsárgult lapok.  És amilyen csodák kerültek elő, ha abból készült valami! Sok év múlva az egyetemi jegyzetellátóban pillantottam meg egy jóval vastagabb változatát a Váncza süteményeskönyvnek: pici, piros de ugyanazok a meseszép rajzok.

Az eredeti recept címe így szólt: pulykaragu sáfrányos fokhagymamártással, de Ágira való tekintettel, aki mindig húzza az orrát a pulykától inkább csirkét választottam, sáfrányt meg egyszerűen elfelejtettem venni. Törtem a fejem és kutattam, hogy talán egy kis kurkumát találok, ami sárga színt ad majd a mártásnak, de nem találtam, csak curryport, és bár sárga nem lett tőle semmi, de az íze fantasztikusan illett a többihez.  És ez egy olyan ebédre sikerült, ami mindenki tetszését elnyerte és

Régi családi recept Peti nagymamájától, ami már annyiszor bevált, és ráadásul a világ egyik legegyszerűbben elkészíthető étele. Én mindig karajból készítem. A kiklopfolt szeleteket megsózom, lisztben megforgatom, és kevés forró olajban oldalanként 2-3 perc alatt kisütöm. A tálon megszórom a szeleteket pirospaprikával és sok-sok apróra vágott fokhagymával. Most petrezselymes krumpli és vajban párolt zöldségköret volt mellé. És igazán megnyaltuk mind a tíz ujjunkat.

Ez tulajdonképpen már egy többször kipróbál és bevált recept, és egyáltalán nem Stahl, hanem ínyenc kolléganőm szerzeménye. Bár engem nagyon emlékeztet a „Boeuf bourguignon”-ra.  A másik nevét onnan kapta, hogy volt sógorom még megkóstolni sem volt hajlandó a karácsonyi vendégeskedésükkor.