Ez volt az egyik "elmaradásom" az első könyvből, amire azzal vártam, hogy a sok hozzávaló zöldfűszer megteremjen a kertben. Meg is termett a menta, valamennyi petrezselyem is, de korántsem elég, aztán a koriander szép sorban, ahogy vetettem. De ajaj, amikor szüretelni kezdtem, furcsán hasonlítottak a csipkebokorra, aminek a tövében az ágyás húzódik. Éppolyan szép cakkos szélú levelek, icipici tüskékkel, és a legkevésbé sem korianderillattal.

Az én eddigi lángosreceptem is nagyon hasonló volt ehhez, de abba három tojás is kellett. Ez, ha lehet, még egyszerűbb. Természetesen dupla adagból készítettem, mert a család étvágyát ismerve elmosolyodtam azon, hogy fél kiló lisztből készített tésztát akár négy napra is a hűtőbe tehetjük, hogy mindig süssünk belőle egy adagot... Nálunk a dupla adag maradékát még este lángossá varázsoltuk, és megvacsoráztuk.

Első ránézésre épp olyan mint a piskótakocka csokiöntettel, de sem a süti nem piskóta, sem a csokimártás nem sima csokimártás. A tésztával igazán nem volt sok bíbelődnivaló: 25 deka puha vajat ugyanennyi cukorral összedolgoztunk, vaníliával és reszelt citomhéjjal ízesítettük. 5 tojást egyenként hozzádolgoztunk. Külön tálban elkevertük a lisztet egy csipet sóval és kávéskanálnyi sütőporral.

Annyiban különbözik ez a tojásos nokedli attól, amit eddig szoktam csinálni, hogy a tésztájába frissen őrölt borsot és szép adag zúzott fokhagymát is tettem, és miközben főtt, szalonnakockákat pirítottunk, és a kifőtt nokedliket beleforgattuk. A tojásokba tejet is kevertünk, így öntöttük a nokedlira, és a végén még apróra vágott petrezselyemmel is megszórtuk. Természetesen friss fejes saláta került mellé.

Az is meglepetés volt számomra, hogy a Metropol újságban találok kipróbálni való receptet, de így jártam.

Meg kellett néznem a neten utólag, mi is az a flódni. Hát, egész más, mint így rétestésztába töltve, de gondolom, a töltelék ugyanaz, innen is a neve.

Igazából a lányok segítségével nem volt nagy munka, csak ha hozzávesszük, hogy a két flódni rétesen kívül még hét rúd készült, akkor azért érthető, miért volt egy kicsit rumli a konyhában.

Ma Ági volt a szakácstársam, és nagy lelkesedéssel dolgoztunk. Csak ebéd végén árultam el neki, hogy pulykamellett hsasználtuk, amikor már mind a tíz ujját megnyalta (igazából nem gondoltam, hogy magától nem jött rá közben, de jobb volt ez így). Annyira, de annyira finom lett, hogy nekem biztosan az egyik kedvencem lesz.

Már néhány hete befejeztük az elő könyvet, ami végigfőzésére vállalkoztunk. Vagyis nem teljesen, két recept várat még magára: az Argentín marhahússaláta, amihez annyi friss petrezselyemre, oregánóra és mentára van szükség, hogy mindenképpen szeretném megvárni, amíg ezeket a kertből gyűjthetem be.

Már néhány éve felfedezte Ági ezt a receptet, és mivel igazi ananász rajongó, időnként eszébe jut, hogy vegyünk fagyaszott kelt tésztalapot, és akkor nagyon hamar el tudjuk készíteni azt az ínyencséget. A baj csak az, hogy most is csak kettő jutott nekem belőle. A szűk keresztmetszet az ananászkarikák számában volt, bár két doboz konzervet is felhasználtunk, de valahogy nagyon vastagra voltak szeletelve, így nem volt valami gazdaságos.

Igazi kellemes csalódás ért. Mert nemhiába maradt ez a recept az utolsók között, engem egyáltalán nem vonzott a fényképe, bármennyire is gasztronómiai különlegességnek számít. Ebédnél aztán kiderült, hogy valóban megérdemli a hírét. Persze nem bélszínből készítettem, de nagyon szép fehérpecsenyét sikerült találnom.